2010. december 17., péntek

hoztam jávai mohát keltetőnek

A munkahelyi akváriumba vettünk néhány bokros növényt, hogy a kis guppiknak és plattiknak nagyobb esélyük legyen a túlélésre. Egyúttal otthonra is vettem két maroknyi jávai mohát, mert kevésnek éreztem a bent lévő bokrot a  kis császárlazac-ivadékok számára. Nagyjából háromszorosára nőtt így a rejtekadó növényzet, sőt, mivel a belső szűrő alatti üres területet teljesen körülveszi, a nagyobb halaktól védett szabad víz is a kicsik rendelkezésére áll.

Az eheti 60 literes vízcserét is bírta kapacitással a vízlágyító műgyanta, nullára vitte a keménységet a hordóban. Kár, hogy mivel egész héten nem száradt meg a gyanta, kissé áporodott szaga lett, és a víznek is tőle. Remélem, nem árt meg az akvárium lakóinak. A gyanta apróbb szemcséi sajnos a nylon-harisnyán is átférkőznek, a hordó alján megült egy kis sárgásbarna por, azt azért nem nyomtam bele a medencébe.

A két kis császár megvan, rengeteg kis anci és egy csomó kis Helena jön-megy, nagyon jó érzés, hogy jól érzik magukat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése