2014. november 16., vasárnap

vízteszt, vízcsere, új lakók

A legutóbbi vízcserénél csodálkoztam rá, hogy milyen kevés hal van már a nagy, 450 literes akváriumban. Szép csendben fogyatkoznak, feltehetően végelgyengülésben, mert semmi jele betegségnek vagy más problémának. Testük visszakerül a körforgásba, a népes és nagytestű ancistrus-csapat nyomtalanul eltakarít mindent, amit meghagynak, azt pedig a sok csiga tünteti el.

Halvásárlás előtt csináltunk egy átfogó víztesztet a Sera kis kémiai felszerelésével, az eredmény nem volt aggasztó:

NO3: 25 mg/l
pH: 8,0
gH: >22
kH: 6

A víz kemény, sima csapvíznek megfelelő, ezen jó lenne változtatni, de még nem döntöttem el, hogy milyen módszerrel. A nitrát kicsit magas, gyakrabban kellene vizet cserélni.

Délután a Rájában vettünk néhány a korábbiakkal összeférő halat: 10 db császárlazacot, 10 db ékfoltos razbórát, 5 db fekete neont (nem volt több) és 4 db repülő rókát, azaz sziámi ajakosmárnát.
Vettem egy adag SAT-gyantát is, amely a szűrőbe helyezve megköti a nitrátot, talán így lassabban nő a koncentráció akkor is, ha nem jut időm gyakrabban vizet cserélni. A textilzacskót a gyári JUWEL belső szűrő két szivacsa közé tettem, meglátjuk, csinál-e valamit. Ha már megbontottam, kiöblítettem a szivacsokat is, és kb. 25%-os vízcserét is csináltam.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése