2011. november 21., hétfő

vízcsere és néhány kép


A szokásos szűrőtisztítás és 60 literes vízcsere után csináltam pár képet az új objektívvel. Valószínűleg a vastag üvegfal torzítása miatt életlenek, de még majd kísérletezem. A fény is nagyon kevés, szereznem kell valamilyen lámpát.


A belső szűrők egyik nagy hátránya, hogy amikor takarításhoz kiemeljük a szűrőbetéteket, a bennük összegyűlt szennyeződés egy része a szűrőkosárból a vízzel együtt visszafolyik az akváriumba. Ezt eddig úgy próbáltam megakadályozni, hogy a szűrőbetétet közvetlenül kiemelés után, még az akvárium fölött egy vödörbe tettem, ez azonban csak csökkentette a visszaáramlást, de teljesen nem szüntette meg.


Most azzal próbálkoztam, hogy az üres szűrőházba, ahol a visszafolyt kosz nagy része lebegett, belelógattam a vízleeresztéshez használt pumpát, és közvetlenül onnan nyomtam ki a vizet a lefolyóba. A csővég mozgatásával szépen össze tudtam szedni a lebegő szennyeződést, mielőtt szétterült volna a medencében.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése