2010. december 29., szerda

növénytápozás és szén-dioxid

Újabban sokat olvasok a terjedőben lévő növényes akvarisztikáról, főleg a Green Aqua oldalain. Jól nyomják a fiúk, úgy csinálnak kedvet a termékeikhez, hogy rengeteg gyönyörű képpel és hasznos információval árasztanak el.


A mi akváriumunkban mindig is fontos helyet kaptak a növények, szerintem a természet-közeli akvárium nem képzelhető el buja növényzet nélkül. (A sügereseket kivéve.) Lassan növő, kevés fényt is elviselő növényeket választottunk, így viszonylag kevés tápozással és CO2 hozzáadás nélkül is aránylag szépen beborították az alsó harmadot.

Szén-dioxidon még erősen gondolkodom, de az ára még visszariaszt, és mivel "működnek" a növények, nem érzem kritikusnak a problémát. Első lépésként egy mondhatni filléres drop-checkert, azaz CO2 tartóstesztet tettem a garnélásba, kipróbálni, hogy használható jelzést ad-e. Persze sötétkék a folyadék, azaz alacsony a szén-dioxid szint a vízben.

A növények tudatos fejlesztésének első lépéseként a tápozást kezdem rendszeressé tenni. Mostantól minden vízcsere után, azaz hetente 4-4 tabletta Sera flore plus-t és florenette A-t nyomok az aljzatba. Ez ötöde az előírt mennyiségnek, de sokszorosa az eddigi adagnak. Egy-két hónap múlva majd megnézem az eredményt.

A CO2-vel kapcsolatban még megvan az a gyanúm is, hogy olyan ez, mint a ruha. Ha ruhát akarsz, kerül valamennyibe, de ha elárulod, hogy esküvőre lesz, akkor ugyanaz tízszer annyiba kerül. Attól félek, hogy a palackozott szén-dioxidot olcsóbban megkapom, ha nem akvarisztikai boltban szerzem be. Hangsúlyozom, még nem néztem utána az egyéb lehetőségeknek, csak ez a sejtésem. Nemsokára meglátjuk, igazam van-e.

Neked mi a tapasztalatod a szén-dioxiddal?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése