2014. május 27., kedd

hazahoztam még egy akváriumot

A munkahelyemen is összeraktunk pár éve két kollégával egy kis 50 literes akváriumot, guppyk voltak benne, két anci és pár amano garnéla. Most, hogy eljöttem, és a másik két szakkörtárs sincs már a cégnél, nem hagyhattam ott, haza kellett hoznom, de nem is bántam, elevenszülők eddig nem voltak nálunk.


A szállítást úgy oldottam meg, hogy leengedtem 3-4 cm-esre a vizet, ebben még kényelmesen elvoltak a halak, és egyszerűen beraktam az autó csomagtartójába, bízva abban, hogy a lötyögés nem borítja fel teljesen a berendezést. A sűrű növényzet szépen csillapította a hullámzást, mindenki túlélte az utazást.

Otthon csak feltöltöttem vízzel, beindítottam a szűrőt és ment minden tovább.

Mivel a polcon már nem fért el a másik kicsi, 20 literes mellett, abból átköltöztettem az egyetlen lakót, egy mindent túlélő öreg amanót a guppykhoz, és félretettem, leállítottam, majd kitaláljuk, mi legyen vele.

A benti viszonyok annyival változtak, hogy egy kompakt fénycső oldalról is ad egy kis fényt a felső pislákolás mellé, különben a növények csak vegetálnak.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése