2012. május 7., hétfő

gázfejlődés, rotortisztítás

A 20 literes külső szűrője (Eheim 2032) takarítás-feltöltés után pár napig még időnként hangos pezsgéssel szokott magából levegőt eregetni, aztán szépen elfogy belőle a buborék, és csöndben forgatja a vizet. Pofozgatással szoktam siettetni a folyamatot.

Nemrég figyeltem föl arra, hogy néhány hét halk működés után két-három naponként megint sistereg benne a levegő, köpködi a cső végén a buborékot, mintha valahonnan levegő került volna a szűrőbe. Mivel a tömítettséggel nincs gond, ezért csak arra gyanakodhatok, hogy a szűrő tartályában keletkezik a gáz, és mivel még nem hallottam ilyesmiről, kétlem, hogy rendes üzemi állapotra utalna.

Tegnap megnéztem, mi a helyzet belül. A szivacsok kb. 20%-osan voltak elkoszolódva, nagyobb darab bomló szerves hulladékot nem találtam benne. (Talán ez lehetett volna az egyik oka a gázképződésnek.)

Ha már szétszedtem fölöslegesen a szűrőt, egy régi fogkefével kitakarítottam a rotorházat is, elég sok kosz rakódott le benne.

Van ötleted, hogy milyen gázt termel a szűrőm?

2012. május 3., csütörtök

új csigák és kagyló

A kis 20 literes garnélás a sors szeszélye folytán kísérleti területté változott. Egy barátunk kerti tavából származó csigák és a Balatonból egy picike kagyló került bele, a hosszú hétvégi barangolások eredményeképp.


A három csiga már másnap körberakta az üveget nagy áttetsző petecsomókkal.